Asztrológiai ismeretek

Naprendszerünk bolygói V. – Hold

A Hold nem bolygó, hanem Földünk egyetlen Holdja. Mivel nagy hatással van életünkre és asztrológiában elfoglalt helye is kiemelt, így ma erről írok.


A Földtől vett átlagos távolsága 384 402 kilométer, ami nagyjából a Föld átmérőjének 30-szorosa — más mértékegységekben 0,002 CsE vagy 1,3 fénymásodperc (a Nap visszaverődő fénye 1,3 másodperc alatt jut el róla a földi megfigyelőhöz). Átmérője 3476 kilométer, ami hozzávetőleg negyede a Földének. Ezzel a Hold a Naprendszer ötödik legnagyobb holdja a Jupiter három holdja, a Ganümédész, a Kallisztó és az Io, valamint a Szaturnusz Titán holdja után.

A Hold különleges helyet foglal el az emberiség kultúrtörténetében. Az őskor és az ókor vallásaiban istennek tekintették. Az európai kultúra legismertebb holdistensége a görög Szeléné és római megfelelője, Luna istennő, de az egyiptomiak Honszu istenétől a maják Ixchelén át az észak-amerikai navahó indiánok Yoołgai asdząąn istennőjéig még tucatnyi kultúrában tisztelték istenként.

A Holdat nemcsak űrszondákkal kutatták, hanem mindeddig ez az egyetlen olyan Földön kívüli égitest, amelyen ember is járt. Az amerikai Apollo-program keretében először az Apollo–8-as repüléssel sikerült Hold körüli pályára állnia embert szállító űrhajónak (1968. december 24.). Majd az Apollo–11 űrhajósai, Neil Armstrong parancsnok és Buzz Aldrin holdkomp-pilóta lettek az első emberek, akik holdkompjukkal sikeres leszállást hajtottak végre (1969. július 20.)

A Hold a Föld–Hold rendszer tömegközéppontja körül kering. Egy Föld körüli keringést a háttérben levő csillagokhoz viszonyítva 27,32 nap alatt tesz meg, ezt nevezzük sziderikus keringési időnek. Mivel azonban mindeközben a Nap körül is kering a Hold, ezért egy kissé tovább tart, hogy ugyanabba a fényfázisba térjen vissza. Ez az idő 29,53 napig tart, ezt nevezzük szinodikus keringési időnek. Az anomalisztikus hónap 27,55, a drakonikus hónap 27,21 nap. Kísérőnk keringési síkja nem a földi egyenlítő, hanem az ekliptikához közeli, azzal kb. 5,15°-os szöget zár be.

A Hold tömege csak a Föld tömegének 1/81 része, ezért a rendszer közös tömegközéppontja a Föld gömbjén belülre esik. Az a jelenség, hogy a Föld saját középpontja is kering ekörül a pont körül, jelentős hatással van a dagálykúpok magasságára is.

 

A Hold felszíne a földi szárazföldek összfelületének mindössze negyede.

 

Napjaink elfogadott tudományos vélekedése, hogy a Hold hatalmas szerepet játszott az élet kialakulásában. Az általa keltett apály és dagály a tengerpartok mentén ugyanis elősegítette a vízből kijutó szárazföldi életformák megjelenését.

 

A Föld lassuló tengelyforgása mellett az árapály hatására a Hold folyamatosan távolodik a Földtől, évente 3,8 centiméteres sebességgel.

Asztrológiai szerepe:

 

A Hold a képletünkben Nőként jelképezi a tudatalattink, az érzelemvilágunk, az Anyasághoz és Feleség szerepünkhöz való hozzállásunk, illetve saját Anyánkról érzékelt képet a születésünk pillanatában. Férfiként szintén mutatja az Anya képet, a férfi ideális Feleség és Anya képét, valamint az ő tudatalattijuk, érzelemvilágukat is reprezentálja, de a férfi inkább Napként kell működjön.

 

pic.astro.sign.plalun

 

Képletünkben elfoglalt helye alapján, amilyen jegyben állt születésünkkor, a fenti szerepeket oly módon éljük és ahol áll a képletben az pedig választ ad arra mely életterületen tudjuk kibontakoztatni, azonosulni vele.

Egy jegyben körülbelül kettő-három napot tartózkodik.

 

Tranzit hatás elemzésekor (a képletünkön áthaladó bolygók vizsgálata) elmondható, hogy nagy hatással van mindennapi életünkre, de mivel gyorsan áthalad egy-egy zodiákuson, ezért ezen hatások gyorsan is változnak. Érdemes figyelni, hogy aktuálisan milyen jegyben és fázisban van: fogyó (C mint csökken), nővő (D mint dagad), telihold (Nap és Hold szemben áll a képletben), újhold (Nap és Hold egy jegyben tartózkodik a képletben).

 

Általános igazság, hogy amilyen jegyben épp tartózkodik, a hozzá tartozó testrészt nem szabad műteni, mert nagyon vérzékennyé válik.

A Hold a Rák zodiákus bolygója, tehát Rák Aszcendenssel bíró emberek születési uralkodója. Ezen emberek nagyon érzelmesek, passzívak, intuitívak, gondoskodóak és anyáskodóak, hiszen a Hold is visszaveri a Nap fényét, nem rendelkezik saját fénnyel.

 

mom-and-kid-hd-wallpaper

 

Manapság a Hold szerep nem trendi, a családalapítás kitolódik és érzelmesnek sem illik lenni. Tudni kell azonban, hogy a Rák csillagjegy kardinális minőség, látszólagos törékenysége ellenére az érzelmeket mozgásba lendíti, célt ér. Taktikája a lassú víz partot mos. Az akadályokat kikerüli. Akár egy patak, az útját keresztező köveken szinte átfolyik.

A Rák zodiákus színe a fehér, eleme a víz, napja a hétfő, ásványa a Holdkő. Egy 30 fölötti megállapodott nőt jelöl, aki párjával, férjével együtt él és gyermeket szült számára. Sajnos manapság a nők inkább a Vénuszi szinten megrekednek, vagy Mars, Merkúr állapotban élik mindennapjaikat.

Rák/ Hold foglalkozások: óvónő, szociális munkás, szülész, ápoló és maga az anyaság, tehát minden ami mások segítésével és gondozásával analóg.

Egészségügyi asztrológiában a Rák zodiákushoz tartozik a gyomor, mell, mellkas, méh, érzékszervek és ezek betegségei.

Rák jellegű embereknél fontos, hogy az érzelmeiket megéljék, de megtalálják az egyensúlyt, tehát ne telepedjenek rá környezetükre túlzottan, de ne is váljanak rideggé, tele elfojtott emlékekkel, érzelmi blokkokkal.  Anyával való viszony náluk kiemelt.

Megosztás:
Tagged ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..