Asztrológiai ismeretek

Napjegy? Aszcendens? Mi a különbség?

Sajnos a bulvár asztrológia miatt az emberek hajlamosak magukat a Nap jegyükkel azonosítani. Amikor megkérdezik tőlünk, hogy “Te milyen jegyben születtél?”, akkor a Nap jegyet értik alatta. 


Hiba ezzel azonosítani magunkat. Ebből születnek az olyan tévedések is, hogy az ember rájön, hogy a Nap jegye nem is jellemző rá. Én emiatt kezdtem annak idején asztrológiát tanulni, mert a Rák csillagjegynél leírtakat nem éreztem magamban hangsúlyosnak. Mai napig nem érzem annak. Most megpróbálom érthetően leírni a különbséget a Nap jegy és Aszcendens között.
Szándékosan az Aszcendenssel kezdem.
Az Aszcendens (AC) felkelő jegyet jelent. Az a csillagjegy (zodiákus), amely születésünk pillanatában épp keleten a horizonton megjelent. Az Aszcendens 24 óra alatt teljesen megkerüli a zodiákust, így az Aszcendens egy jegyben körülbelül 2 órát tartózkodik. Éppen ezért fontos a pontos születési óra és perc. Persze nem csak az órától, hanem a földrajzi koordinátától is függ helyzete. Ez a hivatalos terminus, de ettől még senki nem lett okosabb. Magyarra fordítva, az Aszcendens/ felkelő jegy megadja az alap habitusunk, viselkedésünk, fizikai testünk jellemzőit, azt ahogyan megjelenünk a külvilág előtt és amit először érzékelnek rólunk az emberek, ha benyitunk egy szobába. Olyan ez mint egy pohár bor: a pohár az Aszcendensünk. Továbbá az elmeszerkezetünk. gondolkodásunk is mutatja. Egy olyan energetikai mintát, amit otthonról hozunk. A szülött olyan Aszcendenssel rendelkezik, amelyik téma nem harmonikus a családban. Itt fontos hozzátennem, hogy az ő szemszögén keresztül, tehát ez a szubjektív érzékelése. Ezt a hiányt igyekszik pótolni a családi légkörbe. Úgy érzi, hogy ezzel kiegyensúlyozhatja szüleit és azt a témakört. Mivel felveszi az elméjébe azt a mintát, rögtön azonosul is vele, ezáltal pedig kizárja magát a másik 11 csillagjegy energiájából és megéléséből. Például Oroszlán Aszcendens esetén az illető apja helyett apja szeretne lenni tudat alatt, mert úgy érzi édesapja nem feltétlen állt helyt a Nap minőségben otthon. Ezért az Oroszlán Aszcendensű ember nagyon határozottan, férfiasan, irányítóan fog fellépni a külvilág felé és szeretne mindent a kezében tartani, mint egy igazi apa (Nap). Pont ebben lesz a dolgok nehézsége is, hogy vagy túlműködteti ezt a minőséget vagy mivel nem volt ott mögötte az igazi apa minta, ezért ő maga sem fogja tudni megélni jól. Tehát máris feladata lesz vele. Mindeközben ráadásul kizárja magát a másik 11 zodiákus energiájából és azonosul elmeszerkezetével.  Tehát a cél, hogy kiegyensúlyozzuk az Aszcendens által képviselt témát, úgymond beletanuljunk és lazítsunk rajta. Ezt szépen végig tudjuk gondolni saját magunkon is, ha tudjuk az Aszcendensünk. Nem másodlagos, hogy az Aszcendens megmutatja a betegség hajlamokat is, hiszen fizikai testünk jelöli. Erről a bolygókról szóló bejegyzésekben írtam.
Nézzük meg a Nap jegyet.
Itt egyből elkülöníteném, hogy nőről vagy férfiról beszélünk.
A tankönyvi leírás szerint a Nap jegy a cél, amivé válni akarunk, az egó maga. A Naprendszer közepe. Mindenképp be kell járnunk útját, hogy kiteljesedhessünk földi életünkben. Igen ám, de véleményem szerint egy nőnek nem előnyös ha csak a Nap jegyével azonosul. Női képletben jelzi az apa képet, a férj képet, akire vágyunk és természetesen ott is jelzi az egót. Nőknél fontos a Hold jegy megélése egyaránt. Lehet a nő Nap és kell is azonosulnia vele, de akkor sem tanácsos a férfit a saját szerepköréből kizárnia. Férfi képletben nagyon fontos a Nap jegy és a férfinak meg kell élnie, mint célt, ami kiteljesíti őt. Férfiaknál is jelöli a saját apa képét, amit otthonról hozott.
A másik dolog, amit sokan elfelejtenek, hogy az életszakaszok is fontosak. Férfi esetében olyan 30 éves koráig Mars szakasz megélése a fontos, majd 30 év körül kellene ideálisan fellépnie a Nap szerepbe. Nőnél kb. 13-30 éves korig tart a Vénusz időszak. Utána, ha megállapodik, együtt él egy férfival és családot alapít, akkor jön a Hold szakasz. Éppen ezért érdemes a Hold jegyünket is nagyító alá venni a képletünkben.
Összegezve én azt mondom, hogy egy nőnek legyen cél a Holddá és a Nappá válás is és emellett jó lenne találnia egy férfit, aki olyasmi tulajdonságokkal bír, mint a Nap jegye. Ezeket érdemes végiggondolnunk a saját képletünk alapján és a fényszögeket is figyelgetni. Azon kívül én személy szerint erősebbnek érzem az Aszcendensem megnyilvánulásait. Illetve meglátásom szerint az Aszcendens nincs korhoz kötve, folyamatosan érezhető, működő komponense képletünknek, személyiségünknek. Fontos azért az egyéni képlet vizsgálata.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy lehet valakinek Bak Napja és Szűz Aszcendense, ha további három bolygója Vízöntőben áll. Magyarán az illető elég erős Vízöntő jellegeket fog mutatni. Pontosan ezért írok mindig érdekeltség és jelleg szót, mert ezzel a hangsúlyosságot kívánom leírni, ami nem egyenlő csak a Nap jeggyel. Az asztrológia 10 planétával dolgozik, köztük a Holddal, tehát elég összetett tud lenni a képletünk.
A fenti kérdéskörben az asztrológiai irányzatok között is vannak eltérések.
Megosztás:
Tagged ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..